A moratóriumot a kormány – bizonyos szűkebb réteg számára – újabb fél évvel meghosszabbította. Így 2021. július 1.-ig nem kell fizetnie a törlesztő részletét annak, aki gyermeket nevel, nyugdíjas, közfoglalkoztatott vagy munkanélküli. A szándék dicséretes: segítsük a jelenlegi válságos időkben ezeket a csoportokat.
Látni kell azonban, hogy a moratórium nem igazán oldja meg a problémákat, maximum elodázza azt. És hogy mekkora jelenleg a probléma? A szakma szerint igencsak nagy!
A törlesztési moratórium sok problémát elfed, a lejárta után jelentős nem teljesítő hitelállomány alakulhat ki Magyarországon - mondta Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója a Portfolio Hitelezés 2020 konferenciáján.
Az Intrum Justitia Zrt. vezérigazgatója úgy véli, hogy akár 10-12% is lehet a moratórium után az NPL ráta. Hogy mi az az NPL ráta. Az azt mutatja meg, hogy milyen arányban van a nemfizető adósok aránya a teljes hitelállományhoz. Azaz akár 10-12% a meglévő hiteleknek bedőlhet a moratórium után. Bár a bankárok nagy része ennél valamivel kisebb bedőléssel számol, de az elmondható, hogy nagy a baj. Vihar előtti csend van.
A moratóriummal élő ügyfelek 10-15 százaléka, vagyis 160-240 ezer háztartási adós lehet sérülékeny a jövedelmi helyzet és a munkaerő-piaci státusz változása miatt. Ez, a moratórium nélkül várhatóan a fizetési nehézségek megjelenését eredményezi. –írják a Portfolio cikkében.
Azaz akár 200 ezer bedőlt hitelt fed el a jelenlegi moratórium, amelyek ennek megszűnésével ténylegesen felmondásra is kerülhetnek. És ami az Intrum Justitia-nak öröm, az az adósoknak probléma. Mert amíg a faktorcégek újabb kiemelkedő profitra számíthatnak a sok új ügyletből, addig az adósoknak kényszereladásokkal, árverésekkel és jövedelem letiltásokkal kell majd szembenézniük.
Én azt gondolom, hogy akinek nem szükséges, inkább ne éljen a moratórium hosszabbítás lehetőségével. Minél tovább „könnyítünk” magunkon, annál nehezebb utána visszatérni a rendes kerékvágásba.
Különösen igaz ez a nyugdíjasokra és a közfoglalkoztatottakra. Hiszen nekik a válság hatására biztosan nem csökkent a bevételük. Sem a nyugdíjakra, sem pedig a közalkalmazotti és köztisztviselői bérekre nincs kihatással a jelenlegi válság. Azaz ők a moratórium után sem számíthatnak bevétel növekedésre, így egyéb indok hiányában nem érdemes a moratórium mellett dönteniük.
Én tényleg örülök, hogy a kormány segíteni próbál a kialakult nehéz gazdasági helyzetben. Sok esetben ez csak a probléma elodázása lesz, de sokaknak az idő lehetőséget adhat a talpra állásra is. A legfontosabb, hogy mérlegeljük azt, hogy valóban érdemes e élni a moratóriummal, és ne válasszuk ezt a lehetőséget pusztán kényelemből!